Zalatna elpusztítása, 1848. okt. 23–24: Petru Dobra oláh (ügyvéd) zalatnai (Alsó–Fehér vm.) kicstári díjnok akkor tribun, Zalatnára üzenve követelte a nemzeti zászló levételét, a nemzetőrség fegyvereinek átadását. Az oláh lakosság segítségével beözönlő oláhok a kincstári erdők fölosztását, kocsmajogot és a bányapénztár átadását követelte, közben a város fölgyújtására szalmacsóvákat készítettek. Nemegyei János bányatanácsos vez. 250 fős m. nemzetőrség szembeszállt a 6–7000 fő oláhhal, de a túlerő miatt elhatározták, hogy a családtagjaikkal együtt Gyulafehérvárra menekülnek. Kb. 1000 m. kivonult Zalatnáról, a települést az oláhok kirabolták majd fölgyújtották. A Petrosán felé tartó menekülőket az oláhok a hegyeken át megelőzték, az utat elzárták. A nők ellenezték az ellenállást, ezért Nemegyei szerződést kötött az oláhokkal, hogy fegyvereiket átadják, de azok Gyulafehérvárra kísérik őket. Kb. 200 m. visszaindult Zalatnára, kb. 800 főt, az oláhok foglyoknak tekintve, Preszáka falu határában egy tarlóra tereltek. Az éjféltájt megérkezett Dobra utásítására kirabolták őket, majd megkezdték mészárlásukat; volt m. aki 20–30 sebet kapott. Joan Ursz pap azon álhírével, hogy a gyilkosságokat a császáriak megtiltották, megmentett kb. 150 m-t. A preszákai mezőn 645 fő, köztük 186 asszony és gyermek lemészárolt teteme maradt. Horak gyulafehérvári cs-i várparacsnok, egy túlélő sebesült nőt 3 nap mulva nem engedett be a várba, sebesülésébe a városi kórházban halt meg. 88

Szeremlei I:266. – Kéry 1899:581. – Kacziány 1906:32. – Brakovics György: A m. szabharc tört. 3. kiad. Bp., 1909:127.